Kritika #7 - Rigó Eszter: Hot Coffee & Chocolate Cakes

Sziasztok!

Igen, újabb kritika! Méghozzá egy számomra idegen stílusú-témájú rövidke történetről. A sztori írója, Eszter blogján több iromány is van, köztük történetek, novellák és hasonló szösszenetek. Ugyan a Hot Coffee & Chocolate Cakes már elég régen íródott, valamiért ezt választottam először. Azért remélem, ezzel is tudok segíteni Eszternek, aki jelezte, hogy a központozási hibáit azóta már megszüntette, és nyáron szeretné újraírni a történetet.

Egy kis közérdekű közlemény: beszéltem Heatherrel, és arra jutottunk, hogy elkezdem megírni a hozzá beírt kritikákat, mivel neki nincs most nagyon ideje. Remélem, ez senkinek sem gond, de ha mégis, akkor jelezze, és nem vesződök az ő kritikájával!

A következő kritika (mármint az ez utáni) szintén Esztertől lesz, és majd egy novellát választok ki az egypercesei közül.

De most: jöjjön a kritika!

A fejezetekért katt ide!

Történet

"Egy halott húg. Melankólia. Lehangoltság. Segítség, szőke, hosszú hajú pszichológus képében. Bécsi utazással fűszerezve.
Hurt-comfort kisregény, és ezzel azt hiszem, kicsit sokat el is árulok."

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, kicsit félve kezdtem bele az olvasásba. Nem igazán olvastam ezelőtt slash (azt hiszem, így hívják) történeteket, mert - ez nagyon homofóbul fog hangzani - undorítónak tartottam őket. Ha egybe belekezdtem (általában Wattpaden), egyből +18 részekbe botlottam, amire egyszerűen nem voltam kíváncsi. Szóval jegeltem a témát. De most... minden megváltozott.

A történet "tipikus" szerelmi történetnek indult: van két főszereplő (esetünkben Sato és Umi), akik bumm, egymásra találnak. Ja, nem, mert előtte még kapunk egy megrázó jelenetet, amiben kiderül Sato depressziójának oka, valamint kis belátást enged az író Umi előéletébe.

Kifejezetten tetszett az, hogy nem siették el a dolgokat. Ugyan nyilvánvaló volt, hogy össze fog jönni a két főszereplő, de volt benne egy folyamat. Először megismerték egymást, barátok lettek, kialakult a vonzalom, randiztak, elutaztak, és akkor bumm, összejöttek.

Imádtam azt a realitást, ami körbeölelte a cselekményt. Igen, Satóéknak kellemetlen volt kimutatni egymás iránti szerelmüket nyilvános helyeken, mert az emberek furának és különcnek tartották őket. Azért, mert mások.

Amikor Umi anyjáról volt szó, pontosabban annak a viselkedéséről a fiával, mindig elszorult a szívem. Sajnos ez sok helyen még ma, 2017-ben is így van, hogy a melegeket kitagadják, betegnek nevezik, és mindezt csak azért, mert nem az elvárt normát követik. Ez szomorú dolog, de örültem neki, mikor beleraktad ezt a vonalat a sztoriba. Sokkal valósághűbb lett a hangvétele.

Furának tartottam az utolsó fejezetet, amiért ennyi évvel később játszódik. Emiatt kicsit az az érzésem lett, hogy összecsaptad; de ezt teljesen jól kompenzáltad az utolsó jelenettel. Komolyan mondom, megkönnyeztem.

Mikor megláttam, hogy csak 6 fejezetes, kicsit előítéletes lettem. Hat fejezet mire elég? Szinte semmire! Aha, hittem azt én. Megvolt az az ív, ami minden történetbe kell - nem volt túl meredek, sem túl alacsony. Pont jó volt így, jobban nem is lehetett volna kialakítanod a történet folyamatát!

Egy nagyon különleges és nem mindennapi szerelemről szól a történet, ami akár megtörtént eset alapján is íródhatott volna. Bár, ki tudja...? :)

Fogalmazás

Elérkeztünk ahhoz a részhez, amit az olvasás első percétől fogva vártam: a fogalmazásod kivesézéséhez.

Eleve különlegessé teszi az egész művet, hogy E/3 jelenben van. Én még nem olvastam ilyen formában írt blogot vagy könyvet, és nagyon megtetszett. Nem keverted az igeidőket, nem döcögött, élvezhető volt az olvasás - ez nagy szó, mivel a legtöbb jelen időben íródott történetben általában előfordulnak ezek a hibák.

Nagyon szépen és választékosan fogalmazol. Nem használsz obszcén szavakat, mégis érezhető a levegőben a szereplők perverzsége (gondolok itt a 4. fejezetre). (omfg, nem gondoltam volna, hogy valaha is leírok egy ilyen mondatot. :D)

A kedvenceim a hasonlatok, metaforák és az allegóriák, amiket beleszőttél a történetbe. Költői lesz tőle a fogalmazás, mégsem érzi azt az ember, hogy bonyolult és érthetetlen lenne az egész.

Három szóval tudnám összefoglalni a véleményemet a fogalmazási stílusodról (mert neked van!): könnyen emészthető és művészi. Le a kalappal, ne hagyj fel ezzel a szokásoddal sosem!